A középiskola nehézségei

2016. 02. 12. | Érdekesség

Kenyában a héten zajlanak a középiskola 1. osztályos diákjai számára a beiratkozások. A középiskolások általában „bejárós” vagy bentlakásos rendszerben tanulhatnak.

Hogy ki melyik iskolában folytathatja tanulmányait, az leginkább az általános iskolai záróvizsga eredményén múlik. Kenyában ugyanis a diákok nem jelentkeznek az általuk kiválasztott középiskolába, hanem – a záróvizsgák eredménye alapján – a középiskolák választanak a diákok közül, és a kiválasztott diákoknak „meghívólevelet” (calling letter) küldenek.

A diákok azokból az iskolákból választhatnak, ahonnan meghívólevelet kaptak. Értelemszerűen minél jobb eredményt érnek el a záróvizsgán, annál több helyről kapnak meghívólevelet, és így annál több hely közül választhatnak. Persze, esetenként lehetőség van meghívó levél nélkül is bekerülni egy-egy iskolába, amennyiben az iskolának a meglévő helyeket nem sikerül a meghívólevelek alapján betöltenie.

A bentlakásos iskolák minden esetben jelentős anyagi terhet jelentenek a család részére

Különösen az 1. osztály elején jelent megterhelést az évnyitó, hiszen

  • a magas – akár 150 ezer forintos – éves tandíjnak akár közel felét év elején kell befizetni,
  • meg kell venni az egyenruhát (kb. 30 ezer forint),
  • a könyveket és iskolaszereket (30-35 ezer forint), és
  • a kollégiumba szükséges dolgokat.

Utóbbiakat az iskola határozza meg. A levéllel együtt egész listát kapnak a fiúk és a lányok. A listán a fémládától kezdve a lavóron, ágymatracon, ágyneműn és törölközőn át számos tárgy szerepel. Emellett azt is meghatározzák, hogy a gyerekek milyen színű és márkájú cipőt, valamint hány darab és milyen színű alsóneműt vigyenek magukkal.

Vannak persze olyan iskolák is, ahol a listát nem ilyen szigorúan állítják össze és nagyobb szabadságot kapnak a gyerekek és a szülők, de bármely bentlakásos iskolába megy is egy gyerek, az mindig jelentős kiadást jelent a család számára.

Ráadásul a legtöbb dolgot újonnan kell beszerezni, nem lehet használtan vinni. Így a gyerekek már meglévő dolgai közül szinte semmit nem tudnak használni az iskolában. A szülőnek még azt a ruhát is el kell hoznia, amiben a gyerek odament.

Így fura módon a gyerek csomag nélkül indul el otthonról, útközben megveszik a szükséges dolgokat, és a gyerek már készen is áll a középiskolára.

A középiskolákban a gyerekek – az általános iskolához hasonlóan – egyenruhában járnak. Sőt a bentlakásos iskolában még hétvégén is egyenruha a viselet. Igaz, ez nem a szokásos iskolai egyenruha, hanem neve szerint is hétvégi egyenruha (weekend uniform), amit csak hétvégén lehet használni.

A gyerekek ugyanis hétvégén is az iskolában/kollégiumban vannak

A bentlakásos iskolából kizárólag a szünetekre (április, augusztus és december) utazhatnak haza. A szülők pedig csak az ún. szülői napon (parents’ day) látogathatják a gyerekeket. Utóbbi egy harmadév alatt egyszer, max. kétszer van.

Ily módon a középiskolát elkezdeni nemcsak anyagilag, de érzelmileg is megterhelő. Ráadásul mivel a gyerekek sok esetben a lakhelyüktől távol járnak középiskolába, előfordul, hogy akár egész évben nem is találkoznak a szüleikkel és a testvéreikkel.

Ennek leginkább az az oka, hogy a szülőknek nincs anyagi lehetőségük vagy időben nem fér bele, hogy meglátogassák a csemetéjüket. A szünetet pedig sokszor a gyerekek – szintén anyagi okok miatt – az iskolához közel élő rokonoknál töltik.

(Bár az is igaz, hogy itt Kenyában a gyerek-szülő kapcsolat teljesen más, mint nálunk. Eleve nincs annyira „körbeugrálva” egy gyerek, mint nálunk. Sőt gyakran előfordul, hogy a gyerek eleve a nagymamánál vagy rokonoknál él. Így sokkal lazább a kötődés és talán könnyebb az elválás is.)

Kowuori gyerektámogatási programunkban az idén 4 diák szeretné megkezdeni középiskolai tanulmányait. Nekik állandó szponzort vagy egyszeri támogatókat keresünk, akik a családi költségvetés kiegészítésével lehetővé teszik számukra, hogy középiskolában tanulhassanak. Ha te is szeretnél segíteni, kérjük, jelentkezz az [email protected] e-mail címen. Nagyon köszönjük.

(Az elmúlt héten két gyerkőcöt is sikerült személyesen beiskoláznunk a középiskolába, jelen cikk ennek tapasztalatai alapján készült.)

Iratkozz fel!

Szeretnél rendszeresen értesítést kapni a legújabb bejegyzésekről és aktuális híreinkről? Iratkozz fel hírlevelünkre!

Korábbi

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről!

Ha nem akarsz lemaradni aktuális híreinkről, és szeretnéd az elsők között olvasni cikkeinket, iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatkezelési

Sikeresen feliratkoztál. Hamarosan érkezik első levelünk. Ha mégsem, kérjük, ellenőrizd spam mappád vagy - ha Gmailt használsz - a promóciók között. Ha ott sem találod, vedd fel velünk a kapcsolatot az [email protected] email címen.

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről!

Ha nem akarsz lemaradni aktuális híreinkről, és szeretnéd az elsők között olvasni cikkeinket, iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatkezelési

Sikeresen feliratkoztál. Hamarosan érkezik első levelünk. Ha mégsem, kérjük, ellenőrizd spam mappád vagy - ha Gmailt használsz - a promóciók között. Ha ott sem találod, vedd fel velünk a kapcsolatot az [email protected] email címen.

Pin It on Pinterest

Share This