Iskola, tiszta víz, tele has…
Számos afrikai kisgyereknek mindez nem adatik meg. Célunk, hogy ezen változtassunk.

A középiskola nehézségei

Kenyában a héten zajlanak a középiskola 1. osztályos diákjai számára a beiratkozások. A középiskolások általában „bejárós” vagy bentlakásos rendszerben tanulhatnak. Hogy ki melyik iskolában folytathatja tanulmányait, az leginkább az általános iskolai záróvizsga eredményén múlik. Kenyában ugyanis a diákok nem jelentkeznek az általuk kiválasztott középiskolába, hanem – a záróvizsgák eredménye alapján – a középiskolák választanak a diákok közül, és a kiválasztott diákoknak „meghívólevelet” (calling letter) küldenek. A diákok azokból az iskolákból választhatnak, ahonnan meghívólevelet kaptak. Értelemszerűen minél jobb eredményt érnek el a záróvizsgán, annál több helyről kapnak meghívólevelet, és így annál több hely közül választhatnak.  Persze, esetenként lehetőség van meghívó levél nélkül is bekerülni egy-egy iskolába, amennyiben az iskolának a meglévő helyeket nem sikerül a meghívólevelek alapján betöltenie.

 

A bentlakásos iskolák minden esetben jelentős anyagi terhet jelentenek a család részére, különösen az 1. osztály elején, hiszen a magas (akár 150 ezer forintos) éves tandíj mellett (melynek akár közel felét év elején kell fizetni) , meg kell venni az egyenruhát (kb. 30 ezer forint), a könyveket és iskolaszereket (30-35 ezer forint), és a kollégiumba szükséges dolgokat. Utóbbiakat az iskola határozza meg, a levéllel együtt egész listát kapnak a fiúk és a lányok, amin a fémládától kezdve a lavóron, ágymatracon, ágyneműn és törölközőn át azt is meghatározzák, hogy a gyerekek milyen színű és márkájú cipőt, valamint, hogy hány darab és milyen színű alsóneműt vigyenek magukkal. Vannak persze olyan iskolák is, ahol a listát nem ilyen szigorúan állítják össze és nagyobb szabadságot kapnak a gyerekek és a szülők, de bármely bentlakásos iskolába megy is egy gyerek, az mindig jelentős kiadást jelent a család számára. Ráadásul a legtöbb dolgot újonnan kell beszerezni, a meglévő cuccok közül szinte semmit nem tudnak a gyerekek az iskolában használni, a szülőnek még azt a ruhát is el kell hoznia, amiben a gyerek odament. Így fura módon a gyerek csomag nélkül indul el otthonról, útközben megveszik a szükséges dolgokat, és a gyerek már készen is áll a középiskolára.

 

A középiskolákban a gyerekek – az általános iskolához hasonlóan – egyenruhában járnak, sőt a bentlakásos iskolában még hétvégén is egyenruha a viselet. Igaz, ez nem a szokásos iskolai egyenruha, hanem neve szerint is hétvégi egyenruha (weekend uniform), amit csak hétvégén lehet használni.

A gyerekek ugyanis hétvégén is az iskolában/kollégiumban vannak. A bentlakásos iskolából kizárólag a szünetekre (április, augusztus és december) utazhatnak haza, a szülők pedig csak az ún. szülői napon (parents’ day) látogathatják a gyerekeket, ami egy harmadév alatt egyszer, max. kétszer van. Ily módon a középiskolát elkezdeni nemcsak anyagilag, de érzelmileg is megterhelő. Ráadásul mivel a gyerekek sok esetben a lakhelyüktől távol járnak középiskolába, előfordul, hogy akár egész évben nem is találkoznak a szüleikkel és a testvéreikkel. Ennek leginkább az az oka, hogy a szülőknek nincs anyagi lehetőségük vagy időben nem fér bele, hogy meglátogassák a csemetéjüket, a szünetet pedig sokszor a gyerekek – szintén anyagi okok miatt – az iskolához közel élő rokonoknál töltik. (Bár az is igaz, hogy itt Kenyában a gyerek-szülő kapcsolat teljesen más, mint nálunk. Eleve nincs annyira „körbeugrálva” egy gyerek, mint nálunk, sőt gyakran előfordul, hogy a gyerek eleve a nagymamánál vagy rokonoknál él, így sokkal lazább a kötődés és talán könnyebb az elválás is.)

 

Kowuori gyerektámogatási programunkban az idén 4 diák szeretné megkezdeni középiskolai tanulmányait. Nekik állandó szponzort vagy egyszeri támogatókat keresünk, akik a családi költségvetés kiegészítésével lehetővé teszik számukra, hogy középiskolában tanulhassanak. Ha te is szeretnél segíteni, kérjük, jelentkezz az [email protected] e-mail címen. Nagyon köszönjük.

 

(Az elmúlt héten két gyerkőcöt is sikerült személyesen beiskoláznunk a középiskolába, jelen cikk ennek tapasztalatai alapján készült.)