Iskola, tiszta víz, tele has…
Számos afrikai kisgyereknek mindez nem adatik meg. Célunk, hogy ezen változtassunk.

Bozóttáborban jártunk

Megjegyzés: ez a beszámoló a naivashai táborbéli látogatásról és az ottani tapasztalatokról íródott elsősorban nemzetközi (finn és ausztrál) partnereink számára, ugyanakkor támogatóink is érdekesnek találhatják a leírtakat, ezért úgy gondoltuk, itt is megosztjuk. 

 

A holland „Wings of Support” nevezetű szervezet 15 éve minden évben tábort szervez rászoruló Kenyai gyerekek részére a kenyai Naivasha-tónál. A szervezet önkéntesei (mindannyian jelenlegi vagy nyugdíjas KLM dolgozók) néhány hetet Naivashában töltenek (rotációs jelleggel), hogy a Kenya különböző iskoláiból, több turnusban érkező gyerekekkel töltsenek néhány napot. Ráadásul a táborban volt szerencsém a Wings of Support egyik alapítójával is találkozni, ami különös öröm volt számomra, mert a szervezet sokat tesz a rászoruló afrikai gyerekekért, beleértve a „mi” bostonos gyerkőceinket is.

Ahogy megtudtam, a tábor nyitó-, illetve zárónapja nem a legalkalmasabb a látogatásra – mivel egyszerre érkezik 36 borzasztóan izgatott gyerek és utazik haza másik 36 gyerkőc –, ezért végül a két középső napra utaztam kísérőmmel a Naivasha-tóhoz. Ráadásul ebben a két napban sem voltunk állandóan együtt a gyerekekkel, a programok nagy részén nem vettünk részt, inkább csak be-benéztünk egy-egy programra. De még így is sok információval és tapasztalattal lettünk gazdagabbak.

 

Csütörtök délután (a gyerekek után egy nappal) érkeztünk Naivashába, ahol ugyanabban a kempingben (csak annak egy másik részén) szálltunk meg, ahol a gyerekek is voltak. Ez a nap – számos programjával – nagyon mozgalmas nap volt a gyerekek számára. Délelőtt a tavon csónak szafarin vettek észt (vízilovak és madarak után kutatva), majd egy közeli nemzeti parkban (immár autókkal) szafariztak (és egyéb vadállatokkal is találkozhattak), végül a tábor fő épületében volt filmvetítés. Miután megérkeztünk (és amíg a gyerek a filmet nézték), holland kapcsolatunkkal, Nellekével (aki a táborba is meghívott minket) és az egyik kislánnyal (aki mozi helyett inkább a „mzungu” felnőttekkel töltötte az idejét :-)) körbejártuk a tábort…

Bozóttábor

A tábor területén kb. 15 kétszemélyes kempingsátor volt – amelyek mindegyike valamilyen Kenyában (is) honos vadállat (pl. elefánt, zsiráf, impala) után kapta a nevét. A gyerekek általában kettesével vagy hármasával aludtak, mindig egy-két nagyobb és egy kisebb gyerek osztozott egy-egy sátron. A felnőttek (önkéntesek és tanárok) sátrai a gyerekek sátrai mellett, a tó felőli oldalon voltak (ezáltal is növelve a biztonságot). Az „alvósátrak” mellett volt még egy nagy közösségi sátor is (az étkezésekhez és a játékhoz), valamint néhány házikó, amelyek ebben a táborban leginkább raktárként funkcionáltak. Ezekre a raktárakra a táborban, úgy tűnt, nagyon nagy szükség volt, mivel rengeteg ruha és cipő várt szétosztásra, valamint volt számos játék is, amelyekkel a tábor alatt játszhattak a gyerekek. (Az év egészében a KLM dolgozói a nairobi járatokon mindig plusz csomaggal érkeztek, amelyek a Hollandiában összegyűjtött, majd a táborban felhasználásra kerülő (használt) ruhákat és cipőket, valamint a részben új, részben használt játékokat rejtették.)

 

Táborba érkezéskor minden gyerek kap néhány garnitúra ruhát, illetve cipőt, valamint kapnak egy-egy tisztasági csomagot is szappannal, fogkrémmel, fogkefével, törölközővel és egy dinamós zseblámpával. Emellett a tábor egész ideje alatt üzemel az ún. „tábori bolt”, ahol a gyerekek további ruhát, cipőt vagy egyéb apróságokat igényelhetnek. (Természetesen ez nem igazi bolt, hiszen a gyerekeknek nem kell fizetniük, ingyen kaphatnak bármit, amire szükségük van.) Sok-sok ruhát, cipőt és játékot láttunk a raktárakban, amiket egészen biztosan nem osztanak ki és nem használnak majd el az idei táborok ideje alatt. Ami megmarad (ruhák, cipők, játékok egy része), az a tábor végeztével a támogatott iskolák között kerül szétosztásra.

 

Mindegyik turnusban (az idén a bostonos gyerekekkel együtt összesen 4-ben) 36 gyerek, huszonvalahány önkéntes, 2 szakács, 2 tanár (legalábbis a Boston Iskolákból) és 2 éjszakai őr van, a tábor pedig teljesen önellátó. A (profi) szakácsok főznek, az önkéntesek pedig segítenek az ételek előkészítésében (pl. krumplipucolásban) és a mosogatásban, de az önkéntesek szintén részt vesznek a különböző programokban is, illetve ők játsszanak a gyerekekkel is. Ha bármelyik gyereknek az éjszaka folyamán ki kell mennie, akkor a sátor zipzárjának húzogatásával jelez, az éjszakai önkéntesek pedig (akik az egész éjszakát a tábortűz körül töltik) pedig kikísérik őt.

A táborban orvos is van, aki egy nyugdíjas KLM orvos, és minden évben (azaz 15 éve) az egész hónapot (mindegyik turnust) a táborban tölti, hogy a gyerekek egészségi állapotát ellenőrizze, a kisebb-nagyobb egészségügyi problémákat kezelje, illetve szükség esetén elvigye a gyerekeket a közeli klinikára. (A klinikát amúgy a közelben dolgozó holland rózsa- és zöldségültetvényesek részére hozták létre, de a tábor idején a tábori orvos is használhatja. Ami azért nagyon jó dolog, mert évi 150 gyerek nyaraltatása mellett elkerülhetetlen, hogy a tábori orvos néha egyik vagy másik gyerkőccel megjelenjen ott.)

Vízilovak a tábor mellett

Előfordul, hogy – főként az esti vagy reggeli órákban – néhány víziló is kijön a vízből a partra legelészni, de a táborlakók ilyenkor is biztonságban vannak, mert a tábort elektromos kerítés védi a betolakodóktól. (Érkezésünk délutánján is megjelent két víziló, hogy a kerítés közvetlen közelében legelésszen egy jó fél órát, ami hatalmas élmény volt nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is.)

 

Amint a gyerekek befejezték a „mozizást”, visszajöttek a táborba játszani. Volt, aki focizott (főleg a fiúk, bár állítólag a lányok is szeretnek focizni, sőt az iskolának női focicsapata is van), volt, aki tollasozott, míg mások a közösségi sátorban foglalatoskodtak: gumikarkötőt készítettek, kártyáztak, színeztek vagy egyéb játékokkal (autóval, építőkockával) játszottak. Egy Halli Galli erejéig én is csatlakoztam a játékhoz, amit a gyerekek láthatóan nagyon élveztek. (A Halli Galli egy kártyával játszott játék, ahol bizonyos esetekben rá kell csapni a csengőre.)

 

Másnap (azaz pénteken) a gyerekek a Crescent-szigetre mentek, arra a szigetre, ahol csak növényevő állatok élnek, ezért teljesen biztonságosan lehet rajta a vadállatok (pl. gnúk, bivalyok, Thomson gazellák és egyéb antilopok, valamint zebrák és zsiráfok) között sétálgatni. Bár aznap éppen nagyon meleg volt és tűzött a nap (igaz, délutánra megérkezett az eső), a gyerekek nagyon élvezték a sétát. Többségük soha életében nem látott még ilyen állatokat élőben (annak ellenére, hogy olyan országban élnek, amelynek nagy részén ezek az állatok szabadon élnek).Crescent-sziget

Ezen a napon került megrendezésre a tábori olimpia is, melynek során a gyerekek játékos vetélkedővel töltötték a délután. A legjobb program azonban este következett, amikor is mind a gyerekek, mind a felnőttek különböző műsorokkal szórakoztatták egymást. Mindenki jelmezbe öltözött, volt, akin paróka is volt, sőt a gyerekek többségének az arca is ki volt festve. A gyerekek egy tradicionális alföldi nilota (például a maszáj és a szamburu törzsek tartoznak ide) táncot adtak elő. A kb. 10 perces táncot gyakorlatilag végig ugrálták (a maszáj és szamburu táncok híresek az ugrálásról). Lenyűgöző volt! Az egyik tanáruk – aki szintén részt vett az előadásban – szintén hihetetlen teljesítmény nyújtva a gyerekekkel együtt lelkesen végig ugrálta/énekelte az egész műsorszámot, sőt folyamatosan lelkesítette a gyerekeket is. Nem mintha nagyon kellett volna lelkesíteni őket, mert látszott rajtuk, hogy ők is nagyon élvezik. A tánc végére – természetesen – a gyerekek teljesen kifulladtak, de boldognak és elégedettnek tűntek. Ráadásul – Shelvin elmondása szerint – a táncot előzetesen minden este többször is gyakorolták, hogy az előadásra jól menjen. Nem nehéz elképzelni, hogy a három nap alatt mennyit ugráltak – a fárasztó napi programok után – a gyerekek… Elképesztő!) A műsor után diszkó, azaz még több tánc és móka, következett, amin viszont mi már nem vettük részt, hanem elköszöntünk Nellekétől és a gyerekektől.
Ha már szóba került Shelvin: róla azt érdemes tudni, hogy a Boston Általános Iskola diákjaként, két évvel ezelőtt – szponzori támogatásnak köszönhetően – életmentő szívműtéten esett át. Szerencsére, ma már teljesen jól van, és bár néha kicsit elfárad, és nem tud sokat futni vagy a tűző napon a dombtetőre felsétálni, a programok többségében (kivéve persze az ugrálós táncot) részt tudott venni és nagyon élvezte a táborozást.

Halli Galli

Összességében úgy tűnt, hogy a gyerekek nagyon jól érezték magukat a táborban. A tábor – véleményem szerint – remek lehetőség számukra, hogy megtapasztalják egyrészt a táborozás élményét, másrészt a nyaralás élményét (korábban egyikük sem volt még nyaralni), ráadásul tanulhatnak saját országukról és annak állatvilágáról is. A rászoruló gyerekek támogatójaként hálásak lehetünk a Wings of Supportnak, amiért minden évben megszervezi ezt a tábort és lehetőséget teremt a „mi” gyerkőceink számára is a részvételre. Őszintén reméljük, hogy még sokszor lesz ilyen tábor, és még sok-sok Matopeni nyomornegyedbeli gyerek vehet benne részt.

 

A kétnapos látogatás során még valami nagyon fontosat megtudtam. Nelleke megosztotta velem azon tapasztalatát, hogy az összes résztvevő iskola diákjai közül a bostonos gyerekek viselkednek a legjobban (legtisztelettudóbban), ők a leginkább nyitottak (már az első nap sem szégyenlősek, hanem tudnak akár egymással, akár a felnőttekkel kommunikálni). Ráadásul az összes gyerek közül, csak a Boston diákjaira igaz, hogy segítik egymást (pl. a nagyobbak segítenek a kisebbeknek felöltözni vagy fogat mosni).

Szerintem ez is egy nagyszerű eredmény, ami az iskolát dicséri, és amire büszkék lehetünk. A nagyon jó tanulmányi eredmények elérése (tavaly a régió 48 iskolája közül a Boston diákjai voltak a legjobbak) mellett az iskolában „jó”, igazi közösségi embereket is nevelnek, ami talán még a tanulmányi eredménynél is nagyobb teljesítmény. Gratulálok ehhez Stephennek és az iskola egész tanári karának. Ugyanakkor szerintem ennek minket is meg kell erősítenie abban, hogy a támogatásunk fontos és jó helyre megy, és – ha néha nem is könnyű – megéri (a pénzt és) a fáradtságot.

 

2015. okt. 7.

Vaszari Móni

A tábori látogatás során készült további képeket megnézheted itt.