Iskola, tiszta víz, tele has…
Számos afrikai kisgyereknek mindez nem adatik meg. Célunk, hogy ezen változtassunk.

Úti beszámoló 2014.

99Beszámoló kenyai látogatásról (2014. július – szeptember)

 

2014. július 14. és szeptember 12. több, mint 8 hetet töltöttem Kenyában. Bár látogatásom célja az alapítványtól független – elsősorban magánjellegű – volt, a lehetőséget kihasználva többször is ellátogattam az Alapítvány által is támogatott nairobi iskolába, valamint két vidéki településre, Kowuorba és Buterebe is, ahová adományokat (elsősorban iskolaszereket) is vittem magammal.

 

Nairobi (Boston iskolák)

 

A Boston iskolákba két alkalommal volt lehetőségem elmenni: kenyai tartózkodásom elején (július közepén), és a hazautazásomat megelőző napon. Összesen kb. 4 (hosszabb-rövidebb) napot töltöttem az iskolában, mely idő alatt elsősorban az iskola igazgatójával, Stephen Okwaroval egyeztettem napi operatív kérdésekben, leginkább a finn szponzor távozása utáni helyzet kapcsán, valamint információkat gyűjtöttem az iskola költségvetésének elkészítéséhez. (Utóbbira a finn szponzorszervezet kilépését követően, az egyéb külföldi – ausztrál szervezet és egy finn önszerveződés – szponzorokkal egyeztetve merült fel az igény, annak érdekében, hogy a jelentős támogatást biztosító szponzor kiesését követően az iskola költségeit és bevételi lehetőségeit figyelembe véve, – a többi szponzorral közösen – felmérjük a hosszú távú önfenntartás lehetőségeit.

 

Az egyeztetéseken kívül aláírtuk a tavaly megkötött támogatási szerződés módosítását, befizettem a magyar szponzorok által támogatott gyerekek tandíját, beszereztem (ahol szükséges volt) és átadtam a gyerekeknek a szponzorok ajándékát, valamint mindkét alkalommal vittem nagyobb mennyiségű tartós élelmiszert is a gyerekotthon lakói részére. A szokásos tartós élelmiszerek (liszt, cukor, rizs, tea, bab, lencse, tészta stb.) mellett – a gyerekek étrendjébe némi változatosságot csempészve, kenyai segítőmmel – vettünk kenyeret, dzsemet, mogyoróvajat, margarint, kekszet, valamint almát is, melyeket jellemzően nem szoktak kapni a gyerekek. Mindezek mellett megleptük őket egy új focilabdával is.

A gyerekotthon lakói az ajándékokkal
A gyerekotthon lakói az ajándékokkal

A személyes találkozásnál a támogatott gyerekek – mint mindig – nagyon visszafogottak és félénkek voltak, ami szerintem leginkább annak köszönhető, hogy az igazgatói irodában volt ismét „jelenésük”. Utóbbi valahogy mindig nagyon szégyenlőssé teszi őket, és mint később kiderült, nem is alaptalanul, mert az irodába leginkább csak akkor hívatják őket, ha rossz fát tettek a tűzre vagy baj történt otthon…

Az udvaron ezzel szemben sokkal élénkebbek, különösen a fényképezőgép körül sertepertéltek előszeretettel. Gyakorlatilag mindig mindenki minden képre szeretett volna rákerülni, utána pedig nagy vigyorgások közepette nézegették magukat az elkészült képeken… 🙂

 

Butere

 

Kenyai utam során egy napra útba ejtettem Buteret is, azt a nyugat-kenyai települést, ahol – amellett, hogy Stephennek, a nairobi iskola igazgatójának szülőfaluja részben külföldi, részben kenyai adományokból – az idén indult egy új közösségi iskola, szintén „Boston school” néven. A közösségi iskolának az az előnye a köziskolával szemben, hogy színvonalasabb oktatást biztosít, ugyanakkor a támogatóknak köszönhetően kedvezőbb tandíjért, mint a magániskolák. Mivel látogatásom idején éppen szünidő volt, így az iskolában gyerekekkel nem találkozhattunk, de az iskola épületeit körbejártuk. Az iskolában jelenleg nincs „örökbefogadási” program, de egyszeri adományokra nagy szükség lenne a befejezéshez (pl. egyelőre annyi tantermet festettek ki és rendeztek be, ahány évfolyam van, de az idő előrehaladtával újabb és újabb tantermeket kell majd használatba venni).

Az iskolán kívül viszont számos gyerekkel találkoztunk (gyakorlatilag a fél falu segédkezett Stephenéknél a kukoricamorzsolásban), akik a „mindent visz” nyalóka mellett kisebb ajándékokat (apró játék, ceruza, keksz stb.), illetve a családhoz tartozó gyerekek további iskolaszereket (füzetet, ceruzát) kaptak ajándékba. Azért pont ők, mert ekkora gyerek létszámra nem voltunk kellően felkészülve, valójában sajnos még a családhoz tartozó gyerekek mindegyikének sem jutott csomag. 🙁

Butere-i gyerekek
Butere-i gyerekek

Kowuor

 

Kowuor az a nyugat-kenyai település, ahol reményeink szerint a jövőben további projekteket szeretnénk megvalósítani. Ennek okán a faluban egy egész hetet eltöltöttem, leginkább azért, hogy a helyi családokkal ismerkedve, beszélgetve felmérjem a helyzetüket és képet kapjak arról, hogy a lehetséges projektek közül melyek a leginkább szükségesek és megvalósíthatóak.

A faluban az a család látott vendégül, akiknek év elején – anyagi nehézségeik átvészelése érdekében – egyösszegű támogatást nyújtottunk. Ott-tartózkodásom alatt meggyőződhettem a korábban nyújtott adomány felhasználásáról is, amelyet részben tankönyvekre, iskolaszerekre és a nagyobbik lány bentlakásos iskolában szükséges eszközeire, részben a mezőgazdasági tevékenységük kiterjesztésére költöttek. Egészen konkrétan gyümölcsfákat vettek (mangót, papayát stb.) és kibővítették a tyúkólat, hogy további csirkéket nevelhessenek, részben saját fogyasztás, részben értékesítés céljából. A gyümölcsfáknak még szükségük van néhány évre, míg termőre fordulnak, de az udvarban már szép számmal szaladgáltak a kiscsibék. 🙂

Paradicsomültetvény a családi gazdaságban
Paradicsomültetvény a családi gazdaságban

Reggelente (amíg a nap elviselhetetlen meleg nem lett) leginkább a család kertjében segédkeztem. Leginkább kaszavát ültettünk – a kaszava egy helyi, állítólag nagyon tápláló, gyökérzöldség, amit előszeretettel fogyasztanak kenyér helyett –, valamint kukoricát és babot vetettünk.

 

Családlátogatások

Délutánonként (amikor a meleg kezdett ismét elviselhetővé válni, de még nem esett az eső) családokat látogattunk. Majdnem minden délután esett az eső, ami nem csak a kert és a veteményezés, de esővízgyűjtés szempontjából is rendkívül előnyös volt (bár néha nem volt annyira vidám bőrig ázni, míg a falut járta az ember :-)). Az egy hét során több helyi családnál is jártunk, beszélgettünk a mindennapi életükről, ellenőriztük az esővízgyűjtő-tartályok állapotát (ahol volt tartály), és természetesen vittünk ajándékot is. A felnőtteknek használt ruhákat, a gyerekeknek iskolaszereket. Ezek az esti séták nagyon tanulságosak voltak, nemcsak abból a szempontból, hogy bepillantást adtak a helyiek mindennapi életébe, de azt is megmutatták, hogy adományok kiosztására valószínűleg nem ez a leghatékonyabb módszer. A terv az volt, hogy specifikusan bizonyos családokhoz megyünk, de akárhol jelentünk is meg, mindig nagyon hamar odataláltak a szomszédok és a környéken lakók is, remélve, hogy a „mzungu” adományokból nekik is jut valami. Mivel azonban sem ruhából, sem iskolaszerekből nem volt annyi, mint amennyien megjelentek, ráadásul a cél nem is az eszement osztogatás, hanem a megfontolt segítség volt, a helyzet hamar kellemetlenné tudott válni…Bár hosszú távon az ilyen jellegű adományok helyett a segítő fejlesztés a cél, előfordulhatnak további adományosztások, amik során érdemes figyelembe venni a mostani tapasztalatokat.

Kowuori gyerekek az ajándékba kapott labdákkal
Kowuori gyerekek az ajándékba kapott labdákkal

Kirándulás

Vasárnap kirándulni vittünk összesen 23 helyi gyereket (5 felnőtt kísérővel) a közeli Homa-hegy mellé, a Viktória-tóhoz. A hegy maga kb. 20 km-re van Kowuortól, és szinte a falu összes udvarából látszik, de a 23 gyerek közül még egyik sem volt soha ott, sőt a felnőttek közül sem sokan.

A kirándulást egész naposra terveztük, ezért fél 10 körül indultunk (terv szerint, mert a valóságban – kenyai módra – kb. egy órával később sikerült elindulni), és vittünk magunkkal piknik ebédet. (Az iskolai kirándulások klasszikus piknik ebédje a szendvics (értsd: egy toast kenyeret megvajaznak, egy másikat lekvárral kennek meg és azt összeborítják 🙂 ), a tejjel készülő fehér vagy kevert tea (ami errefelé gyakorlatilag minden étkezés elengedhetetlen kelléke), és esetleg valami gyümölcs (nálunk utóbbi banán és görögdinnye volt). Mi ezen felül vettünk még muffint és üdítőket is, úgyhogy ottani viszonyok között fejedelmi lakomát biztosítottunk a gyerekek számára. (Bár én személy szerint végig azon aggódtam, hogy milyen szegényes az ellátás, a kinti segítők megnyugtattak, hogy sokaknak a lekvár és a görögdinnye is ritka csemege…).

A kirándulás első megállója egy „Abundu springs” nevű hely volt, ahol a földből bugyogó melegvízű forrásokat néztük meg. A víz melegségét bizonyítandó tojást is főztünk az egyikben, ami kb. 15 perc alatt teljesen keményre főtt. Ezután a Viktória-tó partján piknik-ebédeltünk, majd a közelben felsétáltunk egy kilátópontra, ahonnan megcsodálhattuk a kilátást a végtelennek tűnő Viktória-tóra.

A gyerekek nagy részének még sosem volt alkalma hasonló kiránduláson részt venni (az itteni iskolákból ritkán viszik kirándulni a gyerekeket), úgyhogy nagyon élvezték a programot, és számos élménnyel gazdagodva tértek haza. (Igazándiból az sem szegte kedvüket, hogy hazafelé úton – már az autóból kiszállva – az egész csapat bőrig ázott egy hirtelen (a szokásosnál korábban) jött nagy esőben. 🙂 )

(A kirándulásról részletesebben itt olvashatsz.)

 

A helyi erők

Mindezek mellett találkoztam egy helyi, önszerveződő csoporttal, akik azzal a céllal fogtak össze, hogy olyan fejlesztési projekteket hozzanak létre a közösségben, amelyek munkahelyet teremtenek, növelik a helyiek életszínvonalát, javítják a lakosság egészségi állapotát és/vagy hozzájárulnak a környezet megóvásához, helyreállításához. Céljuk nem elsősorban az, hogy külső forrásokból származó adományokat használjanak fel, hanem olyan hosszú távon is életképes és fennmaradó projekteket akarnak megvalósítani, amelyek a közösség felvirágoztatása révén önfenntartóvá teszi a fejlődést. Egyes projektek beindításához mindezek ellenére szükség lehet külső segítségre, ehhez keresnek partnert. Elképzelésük fókuszában a mezőgazdasági tevékenység kiterjesztése (kertészet, állattartás) áll, melyhez leginkább a víz problémát szeretnék megoldani (pl. gátat építenének a közeli szezonális folyón), de tervezik facsemetekert létrehozását és fák ültetését a környéken, valamint egészségügyi központ (rendelő és tanácsadó) létrehozását, sőt az ő kezdeményezésükre már épült néhány energiatakarékos tűzhely a faluban, ami nemcsak kevesebb fa felhasználásával, de kevesebb füsttel is jár, így egészségügyi szempontból is előnyös. (Ilyen tűzhely most került használatba a vendéglátó családomnál, az ő tapasztalataik alapján később érdemes lehet megvizsgálni ennek a megoldásnak az esetleges támogatását is.)

Megbeszélés a helyi erőkkel
Megbeszélés a helyi erőkkel

Napenergia

Egy jövőbeli esetleges napenergia projekt előkészítéseként (teszteléseként) a vendéglátó családnál – részben saját költségen, részben alapítványi támogatással – felszereltünk egy kisebb szolárpanelt, a szükséges akkumulátorral, inverterrel, égőkkel stb. együtt. Néhány hét (esetleg egy-két hónap) tapasztalata alapján lehet majd továbblépni a kérdésben, és dönteni a projekt bevezetéséről.

Felkerül a napelem a tetőre
Felkerül a napelem a tetőre

Kitale

 

Kitaleban egyéb ügyeink miatt időztünk, de ha már ott jártunk, meglátogattunk egy ottani – ismerős – nehéz körülmények között élő családot is, akiknek némi élelmiszert és a gyerekeknek iskolaszereket vittünk ajándékba. A gyerekek még sosem találkoztak mzunguval (fehér emberrel), ezért nagy érdeklődéssel fogadtak és édesapjuk visszajelzése szerint másnap élvezettel majszolták a csokis kekszet, amit azelőtt még soha életükben nem ettek. 🙂

A meglátogatott kitalei család és az ajándékok
A meglátogatott kitalei család és az ajándékok

Összegzés:

Idei kenyai utam is rendkívül tartalmas és hasznos volt. Az út során kiosztott ajándékokkal, összesen 287.588,- Ft értékben segítettünk alapítványi forrásból helyi családokat és gyerekeket, a kirándulás során számos élménnyel gazdagodtak a gyerekek, én pedig olyan tapasztalatokra tettem szert, amelyeket a későbbi projektek során hasznosítani tudunk.

 További képek az útról >>