Iskola, tiszta víz, tele has…
Számos afrikai kisgyereknek mindez nem adatik meg. Célunk, hogy ezen változtassunk.

Látogatás a mombasai menedékotthonban (2016. október)

Az első alkalommal körbejártuk az otthont, beszélgettünk a nevelőkkel, és bekukkantottunk a gyerekekhez is, de nem beszélgettünk velük, mert éppen programjuk volt. Az első látogatás alkalmával (amíg nem tudjuk, hogy mire van a legnagyobb szükség) általában nem szoktunk nagy dolgokat vinni, most is csak kekszet, illetve nyalókát vittünk a gyerekeknek.

 

(A gyerekek biztonsága érdekében a gyerekekről nem készítünk, és nem osztunk meg fényképet. Megértéseteket köszönjük. )