Iskola, tiszta víz, tele has…
Számos afrikai kisgyereknek mindez nem adatik meg. Célunk, hogy ezen változtassunk.

Nest Children Centre, Shanzu

A Nest Children Centre egy óvoda, illetve iskola-előkészítő, amelyet januárban alapított Mama Janet, egy helyi nyugdíjas tanítónő, azzal a céllal, hogy a környéken élő gyerekeknek legyen lehetősége felkészülni az iskolára.

Kenyában az óvoda teljesen más jellegű, mint nálunk, sokkal inkább iskola-előkészítő. Ugyanis mire a gyerekek iskolába mennek – elvileg – mindenkinek ismernie kell a betűket és számokat, valamint tudnia kell szavakat kiolvasni és egyjegyű számokat összeadni. Mindezeket az óvodában tanulják meg. (A kenyai iskolarendszerről bővebben itt olvashatsz.) 

 

Mivel ez egy magánóvoda, ezért a szülők elvileg fizet(né)nek tandíjat a gyerekek után, de a környéken élők általában nagyon szegények, sokuknak nincs munkája, nagyon sok a csonka család, ahol valamelyik szülő meghalt (például AIDS-ben), illetve sok olyan gyerek is van, akinek tinédzser anyja van. Sok fiatal lány ugyanis az általános iskola után nem folytatja tanulmányait, korán teherbe esik, és alkalmi munkákból próbálja eltartani magukat vagy távolabbra megy szerencsét próbálni, hátrahagyva az újszülöttet, kisgyereket a nagyszülőkkel. 🙁

Ráadásul a szülők – mivel maguk sem igen jártak iskolába – egyáltalán nem tartják fontosnak az iskolát és a tanulást, ezért amikor tandíjfizetésre kerülne a sor, inkább kiveszik a gyereket az oviból. Mivel más lehetőség nem nagyon van a környéken, ezért ezek a gyerekek így végül kimaradnak az iskola-előkészítőből, és ha sikerül is elkezdeniük az általános iskolát, jelentős hátránnyal indulnak, hiszen hiányoznak az alapok, nem ismerik a betűket és a számokat, melyeket az iskolában már nem igazán tanítanak nekik.

 

Mivel a diákok többsége után egyáltalán nem vagy alig fizetnek, az alapító – Mama Janet – viszont nem szeretné, ha a gyerekek a tandíj hiánya miatt esnének el a tanulás lehetőségétől, ezért a nem fizető szülők gyerekeit is tanítja, és gyakorlatilag saját zsebből tartja fent az ovit. Ha – akár egyéb forrásból – van egy kis pénze, azt az ovira – pl. az egy szem tanítónő fizetésére – fordítja. Ennek köszönhetően az oviban elég szegényesek a körülmények, a gyerekek ennek ellenére nagyon ügyesek és aranyosak, számos éneket és mondókát (angolul!) tudnak.

 

A nehéz körülmények miatt az óvodában gyakorlatilag bármilyen adománynak és ajándéknak örülnének, de legnagyobb szükség iskola- és tanszerekre, berendezésre (pl. székekre), valamint élelmiszerre van szükség.

 

Ha szeretnél te is segíteni abban, hogy minél több dologgal tudjuk segíteni az ovi működését, kérjük, támogasd programunkat. Számlaszámunkat és a támogatás egyéb lehetőségeit itt találod

A közlemény rovatba kérjük, ezt írd: Kenyai ovi

Nagyon köszönjük.

 

 

1. látogatás: ismerkedés, 2016. október 26.

 

Az első látogatás alkalmával (amíg nem tudjuk, hogy mire van a legnagyobb szükség) általában nem szoktunk nagy dolgokat vinni, így most is “csak” színes ceruzákat, kifestőket, két számtanulós játékot, néhány feladatsort és persze az ovisok örök kedvencét, kekszet vittünk.