Iskola, tiszta víz, tele has…
Számos afrikai kisgyereknek mindez nem adatik meg. Célunk, hogy ezen változtassunk.

Partnerszervezeteink Budapesten jártak

Finn és ausztrál partnerszervezeteink, a Från Hand Till Hand r.f. és a Kenyan Kinship képviselői augusztus elején néhány napot Budapesten töltöttek azzal a céllal, hogy közösen megvitassuk az általunk is támogatott nairobi Boston iskolákat érintő legfontosabb kérdéseket és aktuális ügyeket.

Abban mindannyian egyetértettünk, hogy az iskola támogatása során fő célunk, hogy a szponzori támogatások mellett minél több bevételt hozó projektet indítsunk, annak érdekében, hogy az iskola hatékony működését hosszú távon – akár szponzori támogatás nélkül – is biztosítani tudjuk.

A látogatás ideje alatt szó esett a partnerszervezetek közötti feladatmegosztásról, a gyerekotthon kérdéseiről, a vízprojektek kiterjesztéséről és a támogatási program megújításáról is. Mindeközben hangulatos vacsorára és némi városnézésre is jutott idő.

A találkozó során született legfontosabb döntések:

  • a Gyerekotthon fenntartása érdekében további szponzorok bevonása szükséges;
  • a Gyerekotthon finanszírozási helyzetének rendezéséig elkerülhetetlen az otthon létszámának befagyasztása;
  • a gyerekek ellátásának minőségi és mennyiségi javítása érdekében meg kell vizsgálni a kertészeti projekt kiterjesztésének lehetőségét;
  • a tandíj részletes leírását a jövőben az iskola honlapján közzétesszük;
  • a középiskolában a hangsúlyt egyre inkább a bevételtermelő projektekre kell fordítani;
  • az iskola weboldalai összevonásra és megújításra kerülnek.