Shanzui ovinak támogatókat keresünk

2017. 06. 07. | Shanzui ovi

Van a kenyai Shanzun (Mombasa közelében) egy ovi. Az oviba 20 nagyon cuki, rászoruló kisgyerek jár. Például a képen látható gyerekek. (A képek februári látogatásunk során készültek). A gyerekek többségét egyedülálló, munkanélküli és/vagy (HIV) beteg anyuka neveli, akiknek a napi betevőt előteremteni is nagy kihívás.

Az ovit egy nyugdíjas óvónő, Mama Janet alapította azzal a céllal, hogy a környező kicsiknek legyen hová járni. Az ovi elvileg fizetős, de a gyerekek többsége számára a szülő nem tudja előteremteni a szükséges tandíjat. Sokuk nem is igazán érti, hogy miért fontos az iskola, ezért az első nehézségnél (amikor nem tudja a tandíjat befizetni), inkább kiveszi a gyereket az óvodából. Mama Janetnek viszont nincs szíve kitenni az oviból a gyerekeket, ezért amennyire tudja, saját forrásaiból tartja fent az óvodát.

Most azonban a saját forrásai kiapadtak, a szárazság miatt megnövekedett infláció teljesen kiürítette a zsebeit. A gyerekeknek már nem tudja biztosítani a napi két étkezést (kását vagy teát reggelire és babot helyi puliszkával ebédre) se. Magának és a másik tanítónőnek már régóta nem fizet… A segítségünket kérte. És mi nagyon szeretnénk segíteni, de sajnos a mi forrásaink is meglehetősen korlátozottak, ezért mi a te segítséged kérjük…

Az ovi (ami valójában iskolaelőkészítő és az iskolai boldogulás feltétele) támogatásához állandó és egyszeri támogatókat keresünk.

Kérjük, ha lehetőséged engedi, támogasd a shanzui ovis gyerekek iskoláztatását segítő programunkat, egyszeri vagy állandó, tetszőleges mértékű pénzadománnyal.

Számlaszámunk:

  • Kedvezményezett neve: VitaFutura Kh. Alapítvány
  • Számlaszám: 16200199-11526302
  • A közlemény rovatba ezt írd: Shanzu

Az oviról bővebb információt itt találsz.

Ha kérdésed van, keress minket az [email protected] email címen.

Nagyon köszönjük.

Iratkozz fel!

Szeretnél rendszeresen értesítést kapni a legújabb bejegyzésekről és aktuális híreinkről? Iratkozz fel hírlevelünkre!

Korábbi

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről!

Ha nem akarsz lemaradni aktuális híreinkről, és szeretnéd az elsők között olvasni cikkeinket, iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatkezelési

Sikeresen feliratkoztál. Hamarosan érkezik első levelünk. Ha mégsem, kérjük, ellenőrizd spam mappád vagy - ha Gmailt használsz - a promóciók között. Ha ott sem találod, vedd fel velünk a kapcsolatot az [email protected] email címen.

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről!

Ha nem akarsz lemaradni aktuális híreinkről, és szeretnéd az elsők között olvasni cikkeinket, iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatkezelési

Sikeresen feliratkoztál. Hamarosan érkezik első levelünk. Ha mégsem, kérjük, ellenőrizd spam mappád vagy - ha Gmailt használsz - a promóciók között. Ha ott sem találod, vedd fel velünk a kapcsolatot az [email protected] email címen.

Pin It on Pinterest

Share This