Iskola, tiszta víz, tele has…
Számos afrikai kisgyereknek mindez nem adatik meg. Célunk, hogy ezen változtassunk.

Úti beszámoló 2015.

Beszámoló kenyai látogatásról (2015.május – június)

 

2015. április 29. és július 2. között, 9 hetet töltöttem Kenyában. Bár látogatásom célja az alapítványtól független – elsősorban magánjellegű – volt, a lehetőséget kihasználva kétszer is ellátogattam az Alapítvány által is támogatott nairobi iskolába, valamint kowuori partnerszervezetünk, a SARE SEEP képviselőivel is találkoztam.

 

Nairobi (Boston iskolák)

 

A Boston Iskolákba ezúttal is két alkalommal volt lehetőségem elmenni: június 11-én az általános iskolában és a gyerekotthonban, június 30-án pedig az óvodában és a középiskolában jártam.

A lehetőséget kihasználva – leginkább 11-én – az iskola igazgatójával, Stephen Okwaroval egyeztettem napi operatív kérdésekben, illetve sort kerítettünk az iskola tanulóit tartalmazó listával kapcsolatos kérdésekre is. (Ennek és a további e-mailes egyeztetéseknek köszönhetően mára összeállt egy lista, amely a Boston Iskolák összes tanulóját – óvodától a középiskoláig – tartalmazza. Ebben a listában megjelenik, hogy kik a leginkább rászoruló gyerekek, illetve kik azok, akiknek már van szponzora. A lista a jövőben rendszeresen frissítésre kerül annak érdekében, hogy a szponzorra váró gyerekekkel kapcsolatos információk mindig naprakészek legyenek.)

 

Az első alkalommal – a közeli bevásárlóközpontban történt nagybevásárlást követően – sok-sok csomaggal felpakolva, késő délután érkeztünk kísérőmmel az iskolába. A bevásárlás, mint mindig, most is embert próbáló feladat volt, ráadásul most további nehezítő körülmény volt, hogy a támogatott gyerekek ajándékai, a közös ajándékosztásra szánt nyalóka és keksz mellett, a 2014-ben az alapítvány javára felajánlott SZJA 1%-ból származó bevétel egy részéből – a kuratórium áprilisi döntésének (2015/3. sz döntés) megfelelően – a Boston Gyerekotthon részére vásároltunk tartós élelmiszert és higiéniai termékeket. (Egészen pontosan 20 kg krumpli, 25 kg rizs, 10 kg bab, 16 kg cukor, 7 kg spagetti, 3 kg tea, 6,5 kg szappan, 19 fogkefe, 4 óriás fogkrém, 10 l tej, 5 l étolaj, 3 kg keksz, lencse, banán, só, kenyér, lekvár, és – hogy néha a gyerekek is “bűnözhessenek” – egy kis süti és némi chips került a kosárba a Gyerekotthon részére.)

Gyerekotthon gyerekek

A Stephennel való egyeztetések mellett természetesen sort kerítettünk a szokásos nyalókaosztásra (és megállapítottuk, hogy a nyalóka még mindig a legnépszerűbb ajándék a gyerekek körében :-)). Sajnos olyan későn érkeztünk, hogy az ovisok aznapra már végeztek és hazamentek, úgyhogy nekik csak a következő alkalommal tudtunk kiosztani a megvásárolt több kilónyi kekszet.

01_BCC 005

 

A nyalóka-osztás után átadtam az ajándékokat a magyar szponzorok által támogatott általános iskolásoknak: Blessingnek, Ericknek, Richardnak, Mosesnak és Melvinnek. (Jannetről időközben derült ki, hogy nincs már az iskolában (akárcsak a középiskolás Moureen), ezért az ő ajándékukra szánt összeg nem került elköltésre, hanem a júliusban esedékes tandíjakkal együtt átutaltuk az iskola részére, hogy ők a szponzorok által újonnan választott gyerekek részére ajándékot vegyenek belőle.)

01_BCC 008

 

Második alkalommal a napot ismét bevásárlással kezdtük, elköltöttük a még rendelkezésre álló összeget. Ezúttal a gyerekotthon részére vettünk féregirtó tablettákat, illetve még további tartós élelmiszert.

Az iskolába érkezést követően Susannak, a gyerekotthon gondozójának átadtuk az élelmiszert, majd az ovisok körében kiosztottuk a múltkor megvásárolt kekszet. Sajnos, éppen Ramadán alatt mentünk, így néhány – muszlim vallású – kisgyerek nem ehette meg azonnal a kekszet. Azért természetesen ők is megkapták a részüket, de nekik estig sajnos várniuk kellett az elfogyasztásukkal (ami a körülményeket tekintve eléggé emberpróbáló feladat). Ebből is tanultunk: Ramadán alatt legközelebb inkább ceruzát vagy tollat viszünk a gyerekeknek… Ráadásul menetközben derült ki, hogy a keksz nem lesz elég, ezért kellett némi utánpótlást venni, ami Matopeniben (vagy bárhol, ami nem szupermarket közelében van) azért nehéz, mert a helyi kis boltok (amik tulajdonképpen csak trafikok) nem nagyon árusítanak ilyesmit. Most is csak a többedik trafikban sikerült kekszet venni, azt is mini csomagolásban (két darabonként) és az is csak úgy lett elég, hogy felvásároltuk a teljes készletet (20 csomagocskát).

 

Az általános iskolából átmotoroztunk a középiskolába. Az út amellett a közeli kőbánya mellett vezetett, ahol a gyerekek egy részének a szülei dolgoznak napi kevesebb, mint egy dollárért. A munkások borzasztó körülmények között, sziklafalak kiszögellésein kuporogva, egyetlen kalapáccsal a kezükben (mindenféle védőfelszerelés vagy akár egy por elleni szájmaszk nélkül) törik a követ napi 10-12 órában, sokszor étlen-szomjan, és mindezért nem kapnak annyi pénzt, amiből egy liter tejet vehetnének… 🙁

03_bhs 03

 

A középiskolában éppen a tesi óra előtti-körüli szünet volt, úgyhogy mielőtt a gyerekek eltűntek volna, hogy a közeli „mezőn” sportoljanak, gyorsan kiosztottuk a nyalókákat (mert a nagyobbak között is ez a legnépszerűbb ajándék :-)), illetve a jelenlévő támogatott gyerekeknek – Somo, Clare és Luiza – a szponzorok ajándékát. (Brian sajnos nem volt az iskolában, mert a sok hiányzás miatt büntetésből néhány napig otthon kellett maradnia. Nem hiszem, hogy ez a leghatékonyabb büntetés a hiányzások megelőzésére, sőt…, amit természetesen jeleztem is Stephennek, illetve a felelős tanárnak.)

 

Kowuor – Hulladék Workshop

 

Kowuorban a csoporttal folytatott, a jövőbeli projektekről szóló beszélgetések mellett megrendezésre került egy fél napos hulladékos workshop is. A csoport tagjaival már korábban megegyeztünk arról, hogy a Vitafutura környezeti edukációs hátterét felhasználva érdemes lenne nagyobb hangsúlyt fektetni a környezetvédelmi kérdésekre.

Kenyában járva és a helyiek között sok időt eltöltve tapasztaltam, hogy egyrészt sok helyen elszórják a szemetet (Kowuorban ez szerencsére nem annyira jellemző, de országosan jelentős probléma), másrészt viszont – és ez sajnos Kowuorban is jellemző – vidéken jellemzően a kert végében égetik el a háztartási hulladékot, ami nemcsak környezeti szempontból nagyon kedvezőtlen, de a helyiek egészségére is rendkívül káros. A projekt során elsősorban utóbbi a problémára keressük a legjobb megoldást, miközben természetesen szeretnénk hangsúlyt fektetni a hulladékcsökkentésre és az edukációra is (főként a szeméttel kapcsolatos kockázatokra vonatkozó ismeretek terjesztése, valamint a hulladékcsökkentési lehetőségek megismertetése tekintetében).

IMG_1397 s_GF

 

A workshopot felkészítő beszélgetés előzte meg, melynek során azt a feladatot kapták a résztvevők, hogy legalább egy hétig figyeljék meg, hogy háztartásukban milyen szemét keletkezik, és annak mi lesz a sorsa.

A workshopon ezen információk birtokában beszélgettünk a kowuori hulladékhelyzetről, előadást tartottam a csomagolóanyagok típusairól, valamint azok előnyéről és hátrányáról, valamint a hulladékhierarchiáról és a megelőzés fontosságáról.

 

A workshop eredményeként előállt egy lista, amely tartalmazza azokat az anyagfajtákat és hulladéktípusokat, amelyek szemétként a leggyakrabban megjelennek a háztartásokban, illetve azt is, hogy ezekkel mi történik most, és a workshop tanulságai alapján mit lehetne tenni a jövőben. Ez a lista jelenti a kiindulópontját a projekt további lépéseinek és jövőbeli feladatainak. (A hulladékprojektről bővebben itt olvashatsz.)

 

IMG_1395 s_GF

 

Összegzés:

Az idei kenyai látogatás is rendkívül tartalmas és hasznos volt. Az út során kiosztott ajándékokkal, összesen 105.215,- Ft értékben segítettük alapítványi forrásból a Boston Gyerekotthon lakóit és kowuori partnerszervezetünket, valamint elindítottuk az első projektet (Taka taka – hulladék projekt) Kowuorban.

 

További képek az útról>>

Úti beszámoló 2014.

Beszámoló kenyai látogatásról (2014. július – szeptember)

 

2014. július 14. és szeptember 12. több, mint 8 hetet töltöttem Kenyában. Bár látogatásom célja az alapítványtól független – elsősorban magánjellegű – volt, a lehetőséget kihasználva többször is ellátogattam az Alapítvány által is támogatott nairobi iskolába, valamint két vidéki településre, Kowuorba és Buterebe is, ahová adományokat (elsősorban iskolaszereket) is vittem magammal.

 

Nairobi (Boston iskolák)

 

A Boston iskolákba két alkalommal volt lehetőségem elmenni: kenyai tartózkodásom elején (július közepén), és a hazautazásomat megelőző napon. Összesen kb. 4 (hosszabb-rövidebb) napot töltöttem az iskolában, mely idő alatt elsősorban az iskola igazgatójával, Stephen Okwaroval egyeztettem napi operatív kérdésekben, leginkább a finn szponzor távozása utáni helyzet kapcsán, valamint információkat gyűjtöttem az iskola költségvetésének elkészítéséhez. (Utóbbira a finn szponzorszervezet kilépését követően, az egyéb külföldi – ausztrál szervezet és egy finn önszerveződés – szponzorokkal egyeztetve merült fel az igény, annak érdekében, hogy a jelentős támogatást biztosító szponzor kiesését követően az iskola költségeit és bevételi lehetőségeit figyelembe véve, – a többi szponzorral közösen – felmérjük a hosszú távú önfenntartás lehetőségeit.

 

Az egyeztetéseken kívül aláírtuk a tavaly megkötött támogatási szerződés módosítását, befizettem a magyar szponzorok által támogatott gyerekek tandíját, beszereztem (ahol szükséges volt) és átadtam a gyerekeknek a szponzorok ajándékát, valamint mindkét alkalommal vittem nagyobb mennyiségű tartós élelmiszert is a gyerekotthon lakói részére. A szokásos tartós élelmiszerek (liszt, cukor, rizs, tea, bab, lencse, tészta stb.) mellett – a gyerekek étrendjébe némi változatosságot csempészve, kenyai segítőmmel – vettünk kenyeret, dzsemet, mogyoróvajat, margarint, kekszet, valamint almát is, melyeket jellemzően nem szoktak kapni a gyerekek. Mindezek mellett megleptük őket egy új focilabdával is.

A gyerekotthon lakói az ajándékokkal
A gyerekotthon lakói az ajándékokkal

A személyes találkozásnál a támogatott gyerekek – mint mindig – nagyon visszafogottak és félénkek voltak, ami szerintem leginkább annak köszönhető, hogy az igazgatói irodában volt ismét „jelenésük”. Utóbbi valahogy mindig nagyon szégyenlőssé teszi őket, és mint később kiderült, nem is alaptalanul, mert az irodába leginkább csak akkor hívatják őket, ha rossz fát tettek a tűzre vagy baj történt otthon…

Az udvaron ezzel szemben sokkal élénkebbek, különösen a fényképezőgép körül sertepertéltek előszeretettel. Gyakorlatilag mindig mindenki minden képre szeretett volna rákerülni, utána pedig nagy vigyorgások közepette nézegették magukat az elkészült képeken… 🙂

 

Butere

 

Kenyai utam során egy napra útba ejtettem Buteret is, azt a nyugat-kenyai települést, ahol – amellett, hogy Stephennek, a nairobi iskola igazgatójának szülőfaluja részben külföldi, részben kenyai adományokból – az idén indult egy új közösségi iskola, szintén „Boston school” néven. A közösségi iskolának az az előnye a köziskolával szemben, hogy színvonalasabb oktatást biztosít, ugyanakkor a támogatóknak köszönhetően kedvezőbb tandíjért, mint a magániskolák. Mivel látogatásom idején éppen szünidő volt, így az iskolában gyerekekkel nem találkozhattunk, de az iskola épületeit körbejártuk. Az iskolában jelenleg nincs „örökbefogadási” program, de egyszeri adományokra nagy szükség lenne a befejezéshez (pl. egyelőre annyi tantermet festettek ki és rendeztek be, ahány évfolyam van, de az idő előrehaladtával újabb és újabb tantermeket kell majd használatba venni).

Az iskolán kívül viszont számos gyerekkel találkoztunk (gyakorlatilag a fél falu segédkezett Stephenéknél a kukoricamorzsolásban), akik a „mindent visz” nyalóka mellett kisebb ajándékokat (apró játék, ceruza, keksz stb.), illetve a családhoz tartozó gyerekek további iskolaszereket (füzetet, ceruzát) kaptak ajándékba. Azért pont ők, mert ekkora gyerek létszámra nem voltunk kellően felkészülve, valójában sajnos még a családhoz tartozó gyerekek mindegyikének sem jutott csomag. 🙁

Butere-i gyerekek
Butere-i gyerekek

Kowuor

 

Kowuor az a nyugat-kenyai település, ahol reményeink szerint a jövőben további projekteket szeretnénk megvalósítani. Ennek okán a faluban egy egész hetet eltöltöttem, leginkább azért, hogy a helyi családokkal ismerkedve, beszélgetve felmérjem a helyzetüket és képet kapjak arról, hogy a lehetséges projektek közül melyek a leginkább szükségesek és megvalósíthatóak.

A faluban az a család látott vendégül, akiknek év elején – anyagi nehézségeik átvészelése érdekében – egyösszegű támogatást nyújtottunk. Ott-tartózkodásom alatt meggyőződhettem a korábban nyújtott adomány felhasználásáról is, amelyet részben tankönyvekre, iskolaszerekre és a nagyobbik lány bentlakásos iskolában szükséges eszközeire, részben a mezőgazdasági tevékenységük kiterjesztésére költöttek. Egészen konkrétan gyümölcsfákat vettek (mangót, papayát stb.) és kibővítették a tyúkólat, hogy további csirkéket nevelhessenek, részben saját fogyasztás, részben értékesítés céljából. A gyümölcsfáknak még szükségük van néhány évre, míg termőre fordulnak, de az udvarban már szép számmal szaladgáltak a kiscsibék. 🙂

Paradicsomültetvény a családi gazdaságban
Paradicsomültetvény a családi gazdaságban

Reggelente (amíg a nap elviselhetetlen meleg nem lett) leginkább a család kertjében segédkeztem. Leginkább kaszavát ültettünk – a kaszava egy helyi, állítólag nagyon tápláló, gyökérzöldség, amit előszeretettel fogyasztanak kenyér helyett –, valamint kukoricát és babot vetettünk.

 

Családlátogatások

Délutánonként (amikor a meleg kezdett ismét elviselhetővé válni, de még nem esett az eső) családokat látogattunk. Majdnem minden délután esett az eső, ami nem csak a kert és a veteményezés, de esővízgyűjtés szempontjából is rendkívül előnyös volt (bár néha nem volt annyira vidám bőrig ázni, míg a falut járta az ember :-)). Az egy hét során több helyi családnál is jártunk, beszélgettünk a mindennapi életükről, ellenőriztük az esővízgyűjtő-tartályok állapotát (ahol volt tartály), és természetesen vittünk ajándékot is. A felnőtteknek használt ruhákat, a gyerekeknek iskolaszereket. Ezek az esti séták nagyon tanulságosak voltak, nemcsak abból a szempontból, hogy bepillantást adtak a helyiek mindennapi életébe, de azt is megmutatták, hogy adományok kiosztására valószínűleg nem ez a leghatékonyabb módszer. A terv az volt, hogy specifikusan bizonyos családokhoz megyünk, de akárhol jelentünk is meg, mindig nagyon hamar odataláltak a szomszédok és a környéken lakók is, remélve, hogy a „mzungu” adományokból nekik is jut valami. Mivel azonban sem ruhából, sem iskolaszerekből nem volt annyi, mint amennyien megjelentek, ráadásul a cél nem is az eszement osztogatás, hanem a megfontolt segítség volt, a helyzet hamar kellemetlenné tudott válni…Bár hosszú távon az ilyen jellegű adományok helyett a segítő fejlesztés a cél, előfordulhatnak további adományosztások, amik során érdemes figyelembe venni a mostani tapasztalatokat.

Kowuori gyerekek az ajándékba kapott labdákkal
Kowuori gyerekek az ajándékba kapott labdákkal

Kirándulás

Vasárnap kirándulni vittünk összesen 23 helyi gyereket (5 felnőtt kísérővel) a közeli Homa-hegy mellé, a Viktória-tóhoz. A hegy maga kb. 20 km-re van Kowuortól, és szinte a falu összes udvarából látszik, de a 23 gyerek közül még egyik sem volt soha ott, sőt a felnőttek közül sem sokan.

A kirándulást egész naposra terveztük, ezért fél 10 körül indultunk (terv szerint, mert a valóságban – kenyai módra – kb. egy órával később sikerült elindulni), és vittünk magunkkal piknik ebédet. (Az iskolai kirándulások klasszikus piknik ebédje a szendvics (értsd: egy toast kenyeret megvajaznak, egy másikat lekvárral kennek meg és azt összeborítják 🙂 ), a tejjel készülő fehér vagy kevert tea (ami errefelé gyakorlatilag minden étkezés elengedhetetlen kelléke), és esetleg valami gyümölcs (nálunk utóbbi banán és görögdinnye volt). Mi ezen felül vettünk még muffint és üdítőket is, úgyhogy ottani viszonyok között fejedelmi lakomát biztosítottunk a gyerekek számára. (Bár én személy szerint végig azon aggódtam, hogy milyen szegényes az ellátás, a kinti segítők megnyugtattak, hogy sokaknak a lekvár és a görögdinnye is ritka csemege…).

A kirándulás első megállója egy „Abundu springs” nevű hely volt, ahol a földből bugyogó melegvízű forrásokat néztük meg. A víz melegségét bizonyítandó tojást is főztünk az egyikben, ami kb. 15 perc alatt teljesen keményre főtt. Ezután a Viktória-tó partján piknik-ebédeltünk, majd a közelben felsétáltunk egy kilátópontra, ahonnan megcsodálhattuk a kilátást a végtelennek tűnő Viktória-tóra.

A gyerekek nagy részének még sosem volt alkalma hasonló kiránduláson részt venni (az itteni iskolákból ritkán viszik kirándulni a gyerekeket), úgyhogy nagyon élvezték a programot, és számos élménnyel gazdagodva tértek haza. (Igazándiból az sem szegte kedvüket, hogy hazafelé úton – már az autóból kiszállva – az egész csapat bőrig ázott egy hirtelen (a szokásosnál korábban) jött nagy esőben. 🙂 )

(A kirándulásról részletesebben itt olvashatsz.)

 

A helyi erők

Mindezek mellett találkoztam egy helyi, önszerveződő csoporttal, akik azzal a céllal fogtak össze, hogy olyan fejlesztési projekteket hozzanak létre a közösségben, amelyek munkahelyet teremtenek, növelik a helyiek életszínvonalát, javítják a lakosság egészségi állapotát és/vagy hozzájárulnak a környezet megóvásához, helyreállításához. Céljuk nem elsősorban az, hogy külső forrásokból származó adományokat használjanak fel, hanem olyan hosszú távon is életképes és fennmaradó projekteket akarnak megvalósítani, amelyek a közösség felvirágoztatása révén önfenntartóvá teszi a fejlődést. Egyes projektek beindításához mindezek ellenére szükség lehet külső segítségre, ehhez keresnek partnert. Elképzelésük fókuszában a mezőgazdasági tevékenység kiterjesztése (kertészet, állattartás) áll, melyhez leginkább a víz problémát szeretnék megoldani (pl. gátat építenének a közeli szezonális folyón), de tervezik facsemetekert létrehozását és fák ültetését a környéken, valamint egészségügyi központ (rendelő és tanácsadó) létrehozását, sőt az ő kezdeményezésükre már épült néhány energiatakarékos tűzhely a faluban, ami nemcsak kevesebb fa felhasználásával, de kevesebb füsttel is jár, így egészségügyi szempontból is előnyös. (Ilyen tűzhely most került használatba a vendéglátó családomnál, az ő tapasztalataik alapján később érdemes lehet megvizsgálni ennek a megoldásnak az esetleges támogatását is.)

Megbeszélés a helyi erőkkel
Megbeszélés a helyi erőkkel

Napenergia

Egy jövőbeli esetleges napenergia projekt előkészítéseként (teszteléseként) a vendéglátó családnál – részben saját költségen, részben alapítványi támogatással – felszereltünk egy kisebb szolárpanelt, a szükséges akkumulátorral, inverterrel, égőkkel stb. együtt. Néhány hét (esetleg egy-két hónap) tapasztalata alapján lehet majd továbblépni a kérdésben, és dönteni a projekt bevezetéséről.

Felkerül a napelem a tetőre
Felkerül a napelem a tetőre

Kitale

 

Kitaleban egyéb ügyeink miatt időztünk, de ha már ott jártunk, meglátogattunk egy ottani – ismerős – nehéz körülmények között élő családot is, akiknek némi élelmiszert és a gyerekeknek iskolaszereket vittünk ajándékba. A gyerekek még sosem találkoztak mzunguval (fehér emberrel), ezért nagy érdeklődéssel fogadtak és édesapjuk visszajelzése szerint másnap élvezettel majszolták a csokis kekszet, amit azelőtt még soha életükben nem ettek. 🙂

A meglátogatott kitalei család és az ajándékok
A meglátogatott kitalei család és az ajándékok

Összegzés:

Idei kenyai utam is rendkívül tartalmas és hasznos volt. Az út során kiosztott ajándékokkal, összesen 287.588,- Ft értékben segítettünk alapítványi forrásból helyi családokat és gyerekeket, a kirándulás során számos élménnyel gazdagodtak a gyerekek, én pedig olyan tapasztalatokra tettem szert, amelyeket a későbbi projektek során hasznosítani tudunk.

 További képek az útról >>

 

Úti beszámoló 2013.

Beszámoló Boston Children Centreben tett látogatásról, 2013. május 17-18.

 

Boston Children Centre-beli (továbbiakban: Boston) idei látogatásomnak alapvetően két célja volt: egyrészt célba juttatni a hazai támogatóktól kapott – tárgyi és pénzbeni – adományokat, másrészt elvégezni a VitaFutura Kh. Alapítvány (továbbiakban: VitaFutura) és a Boston közötti együttműködéshez kapcsolódó adminisztrációs feladatokat. Mindezekre kenyai (magán)látogatásom két napját szántam. Az első és legfontosabb tanulság, hogy többet kellett volna…

 

Adományok és ajándékok
A Bookstation idegen nyelvű könyvesboltnak – és az ott dolgozó szponzornak – köszönhetően Magyarországról nagy doboznyi – valójában hátizsáknyi 😉 – angol nyelvű könyvvel (főként szótárakkal és ifjúsági könyvekkel) érkeztem meg Nairobiba. Emellett további – egyéni – adományozóknak köszönhetően több száz színes ceruzával és az óvodásoknak szánt egyéb apró ajándékokkal (labdák, szorzótábla, kréta stb.) volt tele a táskám, illetve összesen kb. 130.000,- Ft-nak megfelelő euró is lapult a zsebemben, amelyet szintén az iskolában tanuló, valamint a Boston által működtetett gyerekotthonban élő gyerekekre kellett költenem. Utóbbi nem bizonyult túl nehéz feladatnak, minden gond nélkül elköltettem a rám bízott összeget. 🙂
Kenyai segítőimmel – jó barátokkal – iskolalátogatásunk első napjának reggelén Nairobi egyik nagy áruházában kezdtük a napot, ahol két hatalmas bevásárlókosarat pakoltunk tele (ezzel a rendelkezésre álló összegnek kb. felét költöttük el).

Megvásároltuk például a hazai szponzorok által a támogatott gyerekeknek szánt ajándékok még hiányzó részét. Néhány játékot, ruhát Magyarországról vittem, de az iskolaszereket nem volt értelme innen szállítani (kint olcsóbban beszerezhető, a szállítással sem terheljük a környezetet, és ezzel is támogatjuk valamennyire a kinti gazdaságot), úgyhogy amit csak lehetett kint vettem meg. Az ajándékcsomagokhoz A4 és A5 méretű füzeteket, ceruzákat, tollakat, radírokat, színes ceruzakészleteket (az általános iskolásoknak) és körzőkészleteket (a középiskolások számára) vettünk.

Emellett több kilónyi édesség (nyalóka, cukorka, keksz) is volt a kosárban, aminek később az ovisok és az iskolások örülhettek. (Egy-egy látogatás alkalmával nem csak a szponzorált gyerekeknek szoktunk ajándékot vinni, hanem lehetőség szerint valami kis apróságot – édességet, ceruzát, tollat – minden egyes kisdiák kap. Idén az ovisok kekszet, az általános iskolások nyalókát vagy cukorkát, a középiskolások pedig egy-egy tollat kaptak. Nekünk nem tűnik nagy ajándéknak, de a gyerekeknek így is nagy örömet okozhatunk.)
A gyerekeknek szánt ajándékok mellett a gyerekotthon számára is nagybevásárlást tartottunk vettünk moszkító hálókat (emeletes ágyra valót), színes lepedőt, plédeket – és több (tíz)kilónyi tartós élelmiszert (liszt, rizs, tea, tészta, cukor, só, bab, lencse). Utóbbiakat végül két részletben vettük meg, mert első nap nem akartuk elkölteni az összes pénzt, hátha felmerülnek még speciális igények. És ahogy az lenni szokott, fel is merültek, úgyhogy másnap vettünk még gyógyszereket is (fájdalomcsillapítót és malária gyógyszert), majd a – most már tényleg – maradék pénzt további tartós élelmiszerekre és fogkefe-fogkrémre költöttük.

Gifts from sponsors

Mindezek eredményeként sikerült több mint 48 ezer kenyai shillinget költeni, ami az akkor éppen érvényes árfolyamok szerint több mint 130 ezer forint volt. Ezúton is köszönöm a gyerekek szponzorainak és a nagylelkű egyéni adományozónak, hogy ilyen sok mindent vihettem magammal az iskolába.

 

Adminisztrációs feladatok teljesítése
Az adminisztrációs feladatok között kiemelt helyen szerepelt a VitaFutura és a Boston közötti együttműködési megállapodás (hivatalos nevén támogatási szerződés) aláírása és a kapcsolódó részletek egyeztetése, a további teendők megvitatása, valamint a Bookstation által adományozott könyvek hivatalos – papírokkal igazolt – átadása, melyek mindegyike a tervezettek szerint megvalósult.

 

Program és tapasztalatok
Az első napi bevásárlást követően – némi Kayole-negyedbeli tévelygés után (az utcanév vagy irányjelző táblák nem túl gyakoriak itt, és az egyáltalán nem segített, hogy mindkét kísérőm évtizedek óta Nairobiban él) – megérkeztünk a Boston fő épületegyütteséhez (ahol az általános iskola, az óvoda és a gyerekotthon található).

Mivel éppen szünet volt, és a gyerekek többsége az udvaron vagy az utcán ténfergett, már messziről látták, hogy közeledünk. Tapasztalataim szerint errefelé az igazgatón kívül nem sok autó jár, úgyhogy minden autó nagy feltűnést kelt, pláne, ha ’mzungu’ – vagyis fehér ember – is ül benne. A tavalyi látogatás után nem volt nagy meglepetés, hogy „mzungu, mzungu” felkiáltásokkal „üdvözöltek” minket a gyerekek, majd amint megálltunk, azonnal körbevették az autót, hogy az ablakon keresztül barátkozzanak, leginkább helyi kísérőimmel. (Úgy tűnik, a gyerekek könnyebben barátkoznak a helyiekkel, mint a mzunguval, mert velem még a második nap végén sem voltak ennyire barátságosak, bár addigra határozottan kevésbé voltak tartózkodóak …)
Az ajándékok összerendezésére (gyakorlatilag mindent a kocsi csomagtartójába és szabad üléseire ömlesztve vittünk) és a szponzorált gyerekeknek szóló csomagok elkészítésére az igazgatói irodában került sor, és a magyar támogatók által szponzorált gyerekeket is ide hívtuk össze, hogy átadjuk az ajándékokat. A gyerekek – szokás szerint – kicsit meg voltak illetődve (nem túl sűrűn van jelenésük az igazgatói szobában…), de a csomagban lévő csokik sokat javítottak a hangulaton. Nagyon szóra bírni őket így sem lehetett, pedig bevettettem a helyi kísérőket és a szuahéli nyelvet is. (Saját gyerkőceimmel is alig boldogultam, a nagyobbik nem túl beszédes – bár a második napra már egész jóban lettünk -, a kisebbiknél pedig kellett néhány perc, mire a sok – néha nem is odaillő – „yes” után rájöttem, hogy a szuahélival többre megyünk…)

Az ajándékosztás fő tanulságai (a jövőre való tekintettel):

  • az ajándékok közül a csoki mindent visz, viszont 30 fokban nagyon olvad, ezért érdemesebb helyben beszerezni, illetve keményebb fajta (pl. nem töltött) csokit vagy más, kevésbé olvadós édességet adni;
  • népszerű ajándék volt még a ruha (szép, új ruhát valószínűleg csak a szponzortól kapnak a gyerekek) és a játék is (kisautó, társasjáték, lányoknak baba – Barbi babán és játékkonyhán kívül gyakorlatilag nem lehet lányoknak való játékot venni Kenyában, Nakumat áruházban legalábbis biztos, nem…), így lehetőség szerint érdemes a csomagba tenni valami apróságot (is);
  • viszont mindenképpen az iskolaszer a leghasznosabb ajándék, amit szintén meg lehet bolondítani egy jópofa ceruzával, tollal, hegyezővel vagy egy szagos vagy figurás radírral.

A szponzorált gyerekeknek szánt ajándékok átadása után az összes gyerek felsorakozott az udvaron, és mi kiosztottuk az édességeket. (Most már mondhatni) szokás szerint tanári irányítással, nagyon fegyelmezetten – osztályonként, rendezett sorokban – felsorakoztak a gyerekek és szép türelmesen várták, hogy ők is kapjanak valamit.

A közös ajándék (jelen esetben édesség) osztás legfőbb tanulsága, hogy nyalókát minden mennyiségben lehet vinni, nem csak a gyerekeknek, hanem akár a tanároknak is. 🙂

(A tanárokról amúgy hajlamosak vagyunk az ajándékok kapcsán megfeledkezni – én is így jártam -, pedig egy-egy apróságnak – toll, csoki, nyalóka stb. – ők is nagyon örülnek. A tanári fizetések ott sem égbekiáltóan magasak…)
Az oviban – péntek lévén – már nem sokan maradtak, mire mi odaértünk (pedig nem mentünk messziről), de ők türelmesen várták a mzungut és főleg az ajándékokat. Itt a közös ajándék keksz volt, amiből jutott az óvó néniknek is, és maradt azoknak is, akik már nem voltak ott. Emellett az óvoda részére ajándékcsomagot is vittünk, – a fentebb már említett – színes ceruzákat, labdákat és krétákat, valamint fejlesztőjátékokat, melyeket az óvó nénik gondos kezeire bíztunk.

Ovisok

A nap végén kisétáltunk a focipályára, ahol elvileg az iskola csapata játszott volna egy másik iskola ellen, de az ellenfél még a játék előtt megfutamodott, úgyhogy végül a Boston gyerekek szokásos időtöltését nézhettük meg: a fiúk több csapatban fociztak, a lányok pedig kidobóztak.

A lányok kidobóznak

Másnap az adminisztrációs feladatokkal kezdtük a napot, majd a gyerekek – most már mondhatni, szokás szerint – rövid előadást tartottak nekünk: verset mondtak, énekeltek, táncoltak, zenéltek. Ismét elcsodálkoztam azon, hogy ezek a gyerekek mennyire jól táncolnak, és hogy profi eszközök nélkül is lehet jól zenélni (üres üvegek, söröskupakok, fadobozok – és gyakorlatilag bármi, ami elérhető – segítségével).
A bemutató után elküldtük a gyerekeket ebédelni (szegényeknek már kopogott a szemük az éhségtől), majd összegyűltek a gyerekotthon lakói egy közös kép erejéig. Persze a gyerekek összegyűjtése nem ment zökkenőmentesen és viszonylag hosszú ideig tartott – mivel a sulinak már vége volt, mindenfelé szétszéledtek és alig lehetett őket összeterelni -, de így legalább volt idő egy kicsit barátkozni a gyerekotthonban élőkkel. Miután a kép elkészült, a gyerekek segítségével a sok-sok ajándékot átvittük a gyerekotthonba, majd átautóztunk a középiskolába. (A középiskola viszonylag messze van a központi épülettől, ráadásul autóval – az utak hiánya és minősége miatt – még hosszabb az út. A gyerekek általában gyalog járnak, de ők a „mezőn” keresztül, így hamarabb odaérnek.)

A gyerekotthon lakói

A középiskolában nem sokan voltak (a tanulók egy része valamilyen iskolai rendezvényen volt), ráadásul ők is már csak ránk vártak. Nem volt túl jó érzés, hogy szegények órákig vártak ránk, ahelyett, hogy haza mehettek volna, ráadásul mindezt jelképes ajándékért cserében… A magyarok által támogatott gyerekek nagy része a rendezvényen volt, a többiek részére viszont most csak egy-egy tollat vittünk, ami hazai szemmel nézve nem az az ajándék, amiért érdemes órákat várni. De a kintiek megnyugtattak (vagy legalább is próbáltak), hogy nekik egy toll is nagy ajándék (bár őszintén szólva, ez a gyerekek arcán nem annyira látszott…). Szerencsére, a Bookstation könyvadományát is a középiskolába vittük (ott van a könyvtár), így mégsem mentünk üres kézzel. Mire a tollak kiosztásával és a könyvek átadásával végeztünk és az iskolát is körbejártuk, a rendezvényen lévő gyerekek is megérkeztek, így átadhattam a magyar támogatók személyre szóló ajándékait is. A gyerekek viszont láthatóan hulla fáradtak voltak az egész napos rendezvény után, ezért nem volt szívem túl sokáig feltartani őket… Így végül az ajándékok átadása után – mivel amúgy is sötétedett már – gyorsan elköszöntünk és hazafelé vettük az irányt.
Fárasztó, de tartalmas két nap volt, melyet remélhetőleg hamarosan meg tudok majd ismételni. 🙂

 

További képek a látogatásról Facebook oldalunkon vagy itt.