Támogatási szerződés Kowuorban

2016. 02. 11. | Szervezeti hírek

Tegnapi (2016. február 10-i) találkozónkon Támogatási szerződést írtunk alá, kowuori partnerünk, a Sare SEEP vezetőjével.

A Sare SEEP egy önsegítő csoport, amelyet a közösség 21 tagja azzal a céllal hozott létre, hogy szociális, gazdasági és környezetvédelmi fejlesztési projekteket valósítsanak meg.

A megállapodás alapján a csoport munkáját és céljainak megvalósulását – igény szerint – az alábbi adományokon és tevékenységeken keresztül támogatjuk:

  • pénzbeli és tárgyi adományokat nyújtunk részükre céljaik megvalósítása érdekében;
  • az ún. Gyermektámogatási Program keretében közvetlenül támogatunk rászoruló gyerekeket, elsősorban az iskolai tandíjak, egyenruha, tanszerek és higiéniás termékek beszerzése, étkezési hozzájárulás és egyéb költségek fizetése révén;
  • a csoport által használt domain név fenntartása révén segítjük online kommunikációjuk megvalósulását;
  • a csoporttal együttműködésben fejlesztési projekteket valósítunk meg az érintett rászoruló családok és a környéken élők életviszonyainak javítása érdekben, illetve a környezetvédelem jegyében;
  • fenti programokhoz kapcsolódóan segítünk az adminisztrációs feladatok ellátásában, illetve projekt management és fejlesztési tapasztalatainkkal segítjük a csoport munkáját.
  • Hosszú távon tervezzük különböző gyerekvédelmi programok megvalósítását is, pl. anyaotthonok létrehozását, leányanyák támogatását.

A megállapodás keretében már el is indítottuk az ún. Gyermektámogatási Programot Kowuorban, melynek keretében megvalósult az első konkrét támogatás is. A szükséges könyvek és eszközök megvásárlásával támogattuk Akinyit, aki a helyi általános iskolai záróvizsgán a legjobb eredményt érte el. Akinyi a héten megkezdi tanulmányait a környék egyik jó nevű iskolájában.

Ugyanakkor a program részére várunk további felajánlásokat, hiszen a környéken számos olyan rászoruló gyermek van, aki támogatás nélkül nem tudja iskolai tanulmányait folytatni (vagy akár elkezdeni). A legkisebb támogatás is jelentős segítséget és esélyt jelent egy kenyai – kisebb, nagyobb – gyermeknek a jobb életre.

 

Iratkozz fel!

Szeretnél rendszeresen értesítést kapni a legújabb bejegyzésekről és aktuális híreinkről? Iratkozz fel hírlevelünkre!

Korábbi

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről!

Ha nem akarsz lemaradni aktuális híreinkről, és szeretnéd az elsők között olvasni cikkeinket, iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatkezelési

Sikeresen feliratkoztál. Hamarosan érkezik első levelünk. Ha mégsem, kérjük, ellenőrizd spam mappád vagy - ha Gmailt használsz - a promóciók között. Ha ott sem találod, vedd fel velünk a kapcsolatot az [email protected] email címen.

Értesülj elsők között legfrissebb híreinkről!

Ha nem akarsz lemaradni aktuális híreinkről, és szeretnéd az elsők között olvasni cikkeinket, iratkozz fel hírlevelünkre!

Adatkezelési

Sikeresen feliratkoztál. Hamarosan érkezik első levelünk. Ha mégsem, kérjük, ellenőrizd spam mappád vagy - ha Gmailt használsz - a promóciók között. Ha ott sem találod, vedd fel velünk a kapcsolatot az [email protected] email címen.

Pin It on Pinterest

Share This